Te, ki a nyárnak oly szép véget adsz, Hogy a mezőkön sárguló haraszt Észre sem veszi, miként múlik el Szelíd halálban ott a többivel: Nekem is add meg azt a szép, szelid Elmúlást majd, a vég ha közelit! Nem is érezve, hogy valami fáj, Aludjam úgy el, mint az őszi táj!Az én évszakom az ősz! Hogy miért szeretem azt őszt a legjobban? Rabul ejtenek a szinei, a termékenysége és gazdagsága!!!!! Szeretem az őszt! A sétákat az őszi napsütésben, a ködös reggelek frissességét, a pulóveres délutánok mélázását, a sárguló-vörösödő levelek szépségét. Szeretem az őszt, mert a tavasz után a másik időszak, ami magában hordozza az újrakezdés izgalmát. Mindig az jut ilyenkor eszembe: "Milyen lesz a tél"? "Már nincs messze Karácsony." Akaratlanul is végigfutnak az agyamban az elmúlt hónapok eseményei - a nyári hőség, sok találkozás, a vidám esték. Ehhez képest most csönd van, ami időt ad a léleknek az év végi-év eleji ünnepi időszakra való készüléshez Szeretem az őszt! - szőlő, alma, dió, a szüreti jövév-menés a faluban, a reggeli dér a füvön, a sülő tök illata, a vadgesztenyegyűjtés Lelével, a fák alatt összegyűlő ezernyi színű avar. Ebben az évszakban együtt van minden: múlt, jelen és jövő. A tavaszi-nyári emlékeket elraktározom, várom a telet a maga csöndes, ünnepi meghittségével (és persze a következő tavaszt is), miközben a szomorkásan szép őszben arra gondolok: megint elrepült egy nyár, de itt van az ősz. Az én őszöm!